AUTÓMENTÉS ÉJJEL-NAPPAL!!!
 
automentes.jpg, 7 kB
30/9388-398
 
HIDRAULIKUSAN MŰKÖDŐ PLATÓ
HIDRAULIKUS CSÖRLŐ
SÁRGA SZÍNŰ FIGYELMEZTETŐ JELZÉS
2000 KG TEHERBÍRÁS

cégbemutató ::

Cégünkről röviden

Vállalkozásunk 1993-ban alakult, eredetileg is elsősorban autóbontási tevékenység végzésének céljából. Ez azonban csak 1996-tól indult be, addig autókereskedéssel és javítással foglalkoztunk. 2002- ig az autóbontás csak kisebb része maradt tevékenységünknek, csupán ekkor kezdtünk el vele komolyabban foglalkozni.

1996-tól német gyártmányú gépkocsik bontására szakosodtunk, majd 2003- tól, - mivel a környék nem volt ilyen szempontból ellátva - olasz gyártmányok bontását is megkezdtük, illetve azóta a volt szocialista típusok megsemmisítését is végezzük.

2003- ban megkaptuk az Uniós előírásoknak megfelelő telepengedélyt, hulladékkezelési engedélyt, illetve egyike vagyunk annak a három Békés megyei vállalkozásnak, amelyik 2005-ben elsőként kapta meg az ún. Bontási Igazolás kiadására való jogosultságot.

Jelenleg több mint 20.000 m2-es területen tevékenykedünk. A bontás, illetve javítás jelenleg egy 200m2-es bontósoron, illetve kétállásos 50m2-es műhelyben történik.

A megnövekedett bontási igény miatt a 2012-ben befejezére kerülő ingatlanfejlesztéseink eredményeképpen a kinyert alkatrészek tárolására összesen kb 1500 m2 alapterületű raktár áll majd rendelkezésünkre.

A használt alkatrészeket megfelelő minősítéssel, a beépíthetőnek minősítetteket beszerelési garanciával, - igény szerint akár beszerelve-, kedvező áron kínáljuk a tisztelt ügyfelek részére.

Törzsvásárlóinknak, szerelőknek, illetve nagyobb tételben vásárlóknak jelentős kedvezményeket biztosítunk!


 

 

© 2006 S&R Bt. : főoldal: cégbemutató: szolgáltatásaink: bontott autók:
autómentés: kapcsolat: partnerek :
készítette: WEBfield-Design EXP